Eurodesk
A NCSSZI ( a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet ) – Mobilitás Országos Ifjúsági Igazgatóság, mint az EURODESK magyarországi központja és a Miért Ne Közhasznú Humán Szolgáltató Alapítvány együttműködésben dolgozik az EURODESK fiatalokat érintő információinak a fiatalokhoz és szervezeteikhez, illetve a velük foglalkozó szakemberekhez és szervezeteikhez történő eljuttatása céljából.
A Miért Ne Alapítvány Ifjúsági Referense Szilágyi Gábor, a Szolnoki Főiskola hallgatója. A HÖK tagja, a Betlehen István szakkollégium alelnöke Alapítványunk Ifjúsági Referensünk koordinálásában szoros együttműködésben dolgozik a Betlehen István Szakkollégiummal,és kíván dolgozni igény szerint a HÖK tagjaival.
Programunk a fiatalok érdekeit szolgálja, amely utat nyithat a külföldi tanulási és munkalehetőség felé. Ez által, igény szerint a fiatalok részt vehetnek nemzetközi projektekben is.
Az ifjúság információkat kap a Fiatalok Lendületben Programról, az Egész életen át tartó tanulás programról és a Kultúra 2007-2013 programról.
Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamainak megállapodása értelmében létrejött Youth in Action – Fiatalok Lendületben Program célja nem-formális nevelési programok támogatása a fiatalok számára. A Program a 2007-től 2013-ig fut.
A Program jelentősen hozzájárul a készségek és képességek fejlesztéséhez, és kulcsfontosságú eszközt jelent a fiatalok nem-formális és informális tanulási lehetőségeinek biztosításában.
Szilágyi Gábor Ifjúsági Referens elérhető a Szolnoki Campus Főépület fszt. 37. irodájában.
Fogócska 2013. május 27.
Fogócska elnevezésű programunk alkalmával a Szandaszőlősi fiatalokat értük el és játékos feladatokkal keltettük fel a figyelmüket az európai kultúra sokszínűsége iránt.
Eurodesk Hálózati Projekt
Eurodesk képzés Szolnok, Verseghy könyvtár , 2013. február 05. “Inter-Aktivity 2” az Észak-Alföldi Régióban
konzorciumban a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesülettel
Eurodesk felkereső tevékenység “Inter-Aktivity 2” az Észak-Alföldi Régióban
Kunszentmártoni Gimnázium , 2012. november 19.
Rendhagyó óra keretein belül kötetlen, játékos formában szólítottuk meg a fiatalokat.
Az FLP, Eurodesk-ről nyújtottunk információt.
Szolnoki Főiskola , 2012. november 15.
Szolnokon a főiskolán tartottuk a programot. A Szajoli Fiatalok Közösségének két tagja és 2 német EVS-es. Angolul és magyarul volt a beszélgetés.
Damjanich János Szakképző iskola, Gimnázium és Kollégium (Martfű) , 2012. november 14.
Rendhagyó óra keretein belül kötetlen, játékos formában szólítottuk meg a fiatalokat.
Az FLP, Eurodesk-ről nyújtottunk információt.
Újszász Gimnázium 2012. november 7.
Rendhagyó óra keretein belül kötetlen, játékos formában szólítottuk meg a fiatalokat.
Az FLP, Eurodesk-ről nyújtottunk információt.
Fogócska, 2012.május 16. Besenyszög
Fogócska elnevezésű programunk alkalmával a Besenyszögi fiatalokat értük el és játékos feladatokkal keltettük fel a figyelmüket az európai kultúra sokszínűsége iránt.